11.fejezet Gyűlöllek

Sziasztok! Sajnos ez most kicsit rövid lett , de csak ennyi időm volt :S a kövi ígérem hosszabb lesz! Azért remélem tetszeni fog! Jó olvasást .xoxo

Justin szavainak hallatán meg sem tudok szólalni. Soha nem gondoltam volna ,hogy a történetnek van egy másik oldala is. És annak a gondolata  ,hogy mindezt az anyámat el rabló kulcsmániás boszorkány tette  ,szinte a vért is megfagyasztja az ereimben. Én nem vagyok elég erős ahhoz ,hogy elbánjak egy ilyen kegyetlen boszorkánnyal.. Mi van akkor ha már az én anyám sem él?. Az idő egyre csak fogy és mi pedig tehetetlenek vagyunk .

-         - S-sajnálom Justin- Teszem egyik kezem arcára majd megsimítom gyengéden. Arcára mosoly kúszik majd nagyot sóhajt

-        -  Ez már nagyon régen volt – teszi kézfejét enyémre majd cirógatni kezdi

-         - Még is milyen régen?- ráncolom szemöldököm hisz Jus nem néz ki 20 nál idősebbnek.

-          -Úgy 17 éve – mosolyog folyamatosan – De már egy ideje nem számolom

Leesett állal figyelem amit mond. Akkor legalább már 30 évesnek kellene lennie..

-          -De hisz legalább akkor már 30 éves vagy

-         - Csak 29 . Azt hiszem – villantja meg fogsorát , én pedig úgy érzem mindjárt lefordulok a székről

-         - Tudod 18 éves korodig szinte szalad az idő .. aztán pedig hirtelen megáll. Nem öregszel, nem fáradsz el mintha örökké fiatal lennél.

És rájövök ,hogy ez velem is így lesz

-          -Aztán évek múlva megjelennek rajtad is az idő múlásai – felelem egy sóhaj közepette ,s bele gondolok milyen is lehet megöregedni . Justin homlokráncolva mered rám

-          -Legalább is ezt olvastam egy könyvben – nagyot nyelek ,s próbálom átgondolni a kérdéseimet  mielőtt olyat kérdeznék aminek a létezéséről sem szabadna tudnom

-          -És mi ez a kulcs téma? – terelek gyorsan mielőtt Justin kérdezősködni kezdene. Lazán hajába túr majd ismét nagyot sóhajt

-          - Egy kulcs amivel kinyithatod az összes létező dimenzió, időkapu és bármi hasonló ajtót aminek segítségével világok között ide oda kedvedre tudsz járkálni- néz mélyen szemembe ,s a reakciómat várja. Én viszont csak tátott szájjal ülök és próbálom felfogni amit mondott

-         - Tudom ,hogy hihetetlenül hangzik – kezdi de én megrázom fejem jelezve ,hogy nem kell magyarázkodnia. Tudom ,hogy igazat mond. Kiskoromban folyton mesebeli lényekről, tündérekről , manókról ,beszélő virágokról, dínókról  ogrékről és még számtalan mesebeli lényről álmodtam. De nem csak álmodtam. Olyan érzés volt mintha ott lennék köztük. Újra és újra visszatértem hozzájuk egy ajtón keresztül . Mindig éreztem ,hogy ők valódiak ,de anya azt mondta ,hogy csak álom, s képzeletbeli barátokat teremtek magamnak... . Sokszor azt hittem megbolondultam, hogy tényleg csak képzelődök .Aztán az egyik este nem tudtam átmenni az ajtón. Újra és újra kinyitottam de csak ugyan az a ruhás szekrény állt előttem mint ami eddig. Aztán szépen lassan elfelejtettem ezt az egészet és úgy gondoltam ,hogy tényleg nem más volt mint álom és élénk gyerekkori fantázia.

-       -   Van ötleted esetleg ,hogy hol keressük ? – cirógatja ujjaimat egyesével. Olyan jól esik érintése ,hogy nem akarok megszólalni .Félek ,hogy ha ennek a percnek vége többet nem érzem érintését.

-       -   Anya szobájában- bólintok majd Justin feláll de nem engedi el kezeim hanem össze kulcsolja majd elindul az emelet felé én pedig utána . Hátra pillant majd a következő ajtóra mutatok jelezve ,hogy az lesz. Szinte az egész házat felforgattuk ,de nem hogy mágikus kulcsot hanem semmilyen kulcsot nem találtunk .Tanácstalanul fogom a fejem még is mihez kezdhetnénk .

-        -  Gyere – húz ki az ajtón Justin – Elviszlek egy barátomhoz hátha tud segíteni.

Megtorpanok. Mi lesz ha tudni fogja ki vagyok. Mi van ha megérez vagy meg öl vagy bármi. Nem merek kockáztatni

-       -   Ne félj nem fog bántani . Nem hagyom ,hogy bárki bántson – néz mélyen szemembe majd kinyitja az autó ajtaját. Bólintással jelzem ,hogy mehetünk majd bepattan mellém ,s már indítja is a Ferrarit.

Hajnalodik. Tudatosul bennem ahogy az éppen felkelő nap sugarai előbújnak az égen . Miközben csodálom a nap felkeltét rájövök ,hogy számomra sokkal többet jelent mint egy egyszerű napfelkelte. Hiszen ez azt jelenti ,hogy eltelt 12 óra. Már csak 36 óránk maradt ami nem valami sok úgy hogy gőzünk sincs merre kereshetnénk azt a hülye kulcsot..

Bőrömön hirtelen égő viszketést kezdek érezni . Elérjük a határt.

-         - Justin állj meg! – ordítok . Nem mehetek tovább vagy rájön mindenre amit eddig rejtegettem

-        -  Itt vagyunk . Parkol le a következő háznál. Az égő érzés viszont nem szűnik .Túl közel jöttem. Felhúzom kabátom ujját viszont semmit sem látok bőrömön.

-        -  Sietnünk kell!- adom tudtára mialatt azt értem ,hogy nem sokáig fogom elviselni ezt az érzést. Olyan mint ha lángolna az egész bőröm . Nem túl kellemes

A ház ahol Jus leparkolt körülbelül úgy néz ki mint amit legalább 10 éve egy bombával találtak el. A falak repedezettek a fél háztető hiányzik ajtók és ablakok sehol. Értetlenül nézek Justinra aki szó nélkül megfogja a kezem majd a bejárat felé kezd húzni, át az épületen. Az épület belülről ugyanolyan elhagyatott mint kívülről. Semmi sincs benne csak törmelékek ,beomlott falak és a tetőről lehullott cserép darabok. Majd egy ajtót pillantok meg. Justin megáll majd bekopog de nem megszokott módon hanem olyan „titkos kopogás” módon.

Egy fekete bőrű férfi nyit ajtót. Justinnal megölelik egymást majd mikor rám pillant ledermed. Tudja! Látom a tekintetén ,hogy tudja ki vagyok valójában. Tudtam hogy nem szabad idejönnöm.

 Kérlelő pillantásokat vetek rá , majd aprót bólint mintha tudná mit akarok mondani . Hogy ne tegye, ne leplezzen le Justin előtt

-Bemutatnál a kedves hölgynek?- néz Jusra majd újra rám miközben beljebb tessékel minket.

A ház olyan mintha a külső romokból nyílna még egy rész . Nem nagy térség , nem puccos . Csak egy szoba egy fürdő és egy konyhából áll.

-Emily vagyok - nyújtok kezet

- Marcus. Örülök hogy megismerhetlek- fogadja el a kézfogást. Majd valami leírhatatlan történik. A szeme hirtelen feketére vált . De nem csak az irisze hanem az egész szeme. .

- Látom a sötétséget benned. Pusztulást hozol a világra. Vérbe borul minden. Veszteséget. Halált .Félelmet hozol az emberiségre. – szeme hirtelen vissza változik. Velem pedig minden forogni kezd majd a sötétségen kívül semmit sem látok

* Mikor kinyitom a szemem otthon vagyok . A kanapén fekszem .Justin mellettem ül ,s a hajam simogatja.

Az nem lehet. Csak álmodtam volna az egészet???

-          -Justin- nyitom szólásra a számat – Mi történt? – kérdem majd a fejemhez kapom a kezem ami szüntelenül hasogat

-         - Elvesztetted az emlékezeted – rántja meg lazán vállát. Hirtelen egy nagy sóhaj hagyja el számat majd megkönnyebbülök ,hogy ez az egész tényleg csak egy álom volt.

-          -Figyelj – köszörüli meg torkát – Ez a Marcus dolog

-          -Állj! szóval igaz???? Nem csak álmodtam? – kezdek szép lassan kiborulni.

-       -   Igen igaz . Sajnálom. Viszont azt tudnod kell ,hogy Ő egy médium .Látja a jövőt , de csak szándékot.  a  jövő mindig változhat és Te vagy az aki megváltoztathatja.Most biztos anyukád miatt nagyon aggódsz. Azért van benned ennyi sötétség. Te vagy a legjobb ember akit ismerek- fogja meg fejem kezei közt  majd mélyen szemembe néz- Sosem történhet meg amit Marcus mondott. Veled nem. – megszólalni sem birok. Csak figyelem őt , s újra és újra lepörgetem magamban azt amit az imént mondott. Szemeit enyémről az ajkaimra kapja majd ide oda cikázik köztük míg nem lassan megérinti ajkával enyémet és egy gyengéd csókot lehel rájuk . Úgy érzem a világ megszűnik körülöttünk. Csak ketten vagyunk Én ,Ő és a pillanat ami körül vesz minket. Csókja gyengéd mint a harmat ,édes mint a méz, és forró mint a tűz. Nem akarom elengedni a pillanatot soha. Ajkait elhúzza enyémről majd szemembe pillant . Tekintete lángol csak úgy mint a teste. Szinte felperzsel. Nem szól semmit csak felpattan a kanapéról ,s elindul a bejárat felé. Egy pillanat alatt kint termed az ajtón  . Azonnal felpattanok a kanapéról , majd utána megyek. Nem akarom ,hogy elmenjen.

-        -  Justin !- kiáltok utána majd mikor észreveszem ,hogy nem reagál szaladni kezdek , hogy utolérjem mielőtt elér az autójáig. Az eső szakadni kezd. Mintha dézsából öntenék. Nem értem mi történt. Mi az amiért ilyen gyorsan távozni akar. De én nem akarom elengedni

-         - Ne menj el- fogom meg karját majd magam felé fordítom.

-         - Nem maradhatok –simítja az esőtől elázott tincseimet fülem mögé

-         - Mi a baj? – kezeim közé veszem arcát majd szeméből próbálok olvasni, de nem tudok. Mintha egy burok venné körül ami áttörhetetlen.

-          -Nem veszthetem el veled a fejem- fejét oldalra fordítja ,hogy kezeim lehulljanak róla. A kocsi ajtajához lép majd készen áll hogy ott hagyjon. Nem hiszek a szememnek ,hogy ezt teszi..

-         - Megígérted ,hogy segítesz! Tudod ,hogy senki másra nem számíthatok és erre ezt teszed! Gyűlöllek Bieber! – könnyeimtől küszködve rohanok be a házba majd magamra csukom az ajtót ,s lerogyok előtte. Megígérte . Senki más nem tud segíteni csak ő. Senkit nem kérhetek arra ,hogy segítsen egy boszorkánynak megtalálni egy nyavalyás kulcsot… Azt mondta segít és erre faképnél hagy. Nem tudom elégszer elmondani mennyire is gyűlölöm! Bár soha ne ismertem volna meg Justin Biebert!