20.fejezet ~ Ragyogás

Arcomon egy meleg kéz simogatását éreztem meg mire lassan kinyitottam a szemem ,s tekintetem Justinéval találkozott.
Valószínűleg elaludtam a hosszú úton.
Körbepillantok. A fák levelei és indái belepték a helyet. Előttünk egy hatalmas két tornyos templom áll egyáltalán nem szokványos kinézettel. Tornyai a felhőkig nyúlnak. Falai különös díszítésekkel pompázik,de ami a legkülönösebb benne,hogy körülötte minden ragyog. Mintha egy burok venné körül. Csillogó pompában táncol ,s lesem bírom róla venni a szemem. Mintha vonzana magához és a vonzás egyre erősebb lenne.
Gondolkodás nélkül szállok ki az autóból majd Justin is így tesz.
-Em?! Mit csinálsz?- kérdezi csilingelő hangon
A tudatom elködösült és mintha a szám összetapadt volna. Megszólalni sem bírtam csak azt éreztem ,hogy meg kell érintenem azt a fényes csodát ami a szemem előtt lebeg.
-Emily! Neee!-hallom Justin üvöltését mikor a kezem már csak néhány centire jár ,de nem állok meg.
Ahogy megérintem mintha villám csapna belém,de nem fáj. Sőt..olyan érzés mintha a mágia áramolna bele a testembe ,s megtöltené minden porcikámat. Szemeimet lassan nyitom ki ahogy érzem az erőt egyre gyengébben áramolni testemben, majd hirtelen meghőkölök.
Az épületre nézek majd látom ahogy a fényes csillogó burok a testembe száll majd tovább ragyog körülöttem.
-Mi a f....- hallom Justint miközben felém közeledik ,s a templomról az utolsó fénycsóva is belém költözik.
Egy pillanatra megszédülök ,de Jus időben kapcsol így erős karjait a derekam köré fonja.
-Jól vagy?
- Te is látod?- bámulom fényben úszó testrészeim, majd Justinra pillantva aggodalmat látok a szemébe.
-Igen.. De még is mi a franc volt ez? Erről nem volt szó....- engedi el derekam majd telefonja után nyúl,de én gyorsabb vagyok és elkapom kezét
-Jól vagyok... Tényleg. Ne hívd fel anyámat! Kérlek!- vetek felé egy biztató pillantást majd nagyot sóhajt és elrakja telefonját eredeti helyére.
- Köszönöm! Most pedig menjünk- biccentek az épület felé- Nincs vesztegetni való időnk. Két hét múlva vérhold , és anya szerint odabent máshogy telik az idő.. Sokkal gyorsabban-sóhajtok nagyot
Justin ujjait összekulcsolja enyémekkel, majd bólint egyet,hogy megértette. Érintésére szívem hevesebben kezdett verni ,s arca közelségére pillantásom az ajkain időzött ,melyet Ő is észre vett majd széles vigyorra húzta őket így kizökkentve engem felfokozott érzelmi állapotomból ,majd idegesen indultam meg a bejárat felé.
A templom belülről még hatalmasabb mint kívülről látszott és egyáltalán nem olyan mint amilyennek képzeltem. Sehol egy kereszt ,se egy gyóntató pad sőt még padsorok sincsenek benne csak egy hatalmas üres terem s belőle nyíló több mint 10 ajtó és lépcső sor.
-Azt hiszem ez nem lesz olyan egyszerű mint gondoltuk- morog idegesen Justin
-Egyesével haladunk- bólintottam majd az első baloldali lépcsősorhoz vettem az irányt.Ha jól emlékszem anya valami emelvényről beszélt egy eldugott toronyban szóval  az ajtók mögött semmiképp sem lehet.

Már a harmadik lépcsősor mögötti helyet kutatjuk át,ami nem éppen lépcsőház szerűséghez vezet.. A lépcsők mindegyike egy külön emelvényre vezet a templomon belül,pedig egy óriás kör udvarra nézett. Az emelvényeken belül két ajtó volt külön külön termekkel amelyek szintén üresen álltak. Már már kételkedni kezdtem benne hogy jó helyen járunk e..
 Idegesen caflatok az emelvény oldalában található ajtóhoz majd a döbbenettől szinte Justin karjaiba ugrok mert nem éppen erre számítottam.
Azt gondoltam h az "emelvényen van elrejtve az egyik toronyban" azt jelenteni h valami magas dolgon van elhelyezve egy mágikus tárgy vagy bármi... ehelyett..... a szó szoros értelmében egy ajtó mögött volt... Ahogy kinyitottam az ajtót sűrű kék örvénnyel néztem farkas szemet..
-Ezek szerint megtaláltuk..- pillant rám Jus nagy barna szemeivel.
Nagyot nyelek. Majd szemügyre veszem az ajtó mögött forgó kék örvényt ( lásd trailer 1.)

- Tudod még is hogy kell használni ??- mered rám Justin ideges tekintettel ,amiben ha nem tévedek egy kis félelem is megcsillant. Néhány másodpercig tétovázok mit is mondjak.. Ha az ott félelem volt akkor talán jobb ha nem tudja az igazságot.
-Mindjárt kiderül...- hirtelen megragadom karját majd beugrok vele az örvénybe. Mindkettőnk száját hangos sikoltások hagyják el és csak zuhanunk... zuhanunk a végtelenségig és kezd olyan érzésem lenni mintha soha nem lenne vége ,de aztán hirtelen erős puffanást érzek magam alatt ,s megérzem a talajt. Összeszorított szemeimet félve nyitom ki ,de semmit sem látok. Korom sötét nehezedik ránk ,s az átjáró hirtelen mint egy örvény felszívódik fejünk fölött.
-Justin?!!! -kiabálom nevét ,hisz szinte semmit sem látok..az egyetlen ami fény erőt ad az nem más mint én... a testem ami szüntelenül ragyog azóta is a fénytől ami jelen pillanatban csak a segítségemre válhat...
-Justin!!- próbálok talpra állni ,de mintha valami vissza tartana. mintha folyamatosan kiszívná belőlem az erőt. Felállok majd újra elesek. Aztán hirtelen hideg levegő csapja meg arcomat mintha valami elsuhant volna mellettem. Azonnal talpra állok majd körbe fordulok,de semmit sem látok.
-Emily!!- hallom Justin erőtlen sikolyát ,s azonnal rohanni kezdek a hang irányába.
Ahogy Justinhoz egyre közelebb érek úgy tompulnak el sikolyai ,mintha..nem is tudom.. kiszívnák belőle az erőt.. Még gyorsabban kezdek szaladni amennyire csak bírok majd megpillantom ahogy a földön fekszik. Nem vagyok enne biztos ,de mintha valami lebegne felette.
Aztán ahogy egész közel érek hozzá már tudom,biztosan tudom ,hogy az a valami tényleg ott van és kiszívja Justin energiáját, de ahogy már csak 2-3 méterre vagyok mintha megíjedne tőlem ,s azon nyomban eltűnik a sötétségben.
-Úristen Justin..Mondd ,hogy jól vagy!-térdelek mellé ,majd karomat lapockái alá csúztatom ,hogy segítsek neki felülni. Táskámból elő veszem a vizespalackot majd a szája elé tartom amiből kortyol néhány cseppet. Arcát vizsgálom majd kezeit de támadásnak azokon semmi jele.
-Mégis mi a franc volt ez??? Olyan volt mintha kiszívná belőled az életet??-nézek rá kétségbe esve ,s még mindig testét vizsgálom szemeimmel
- Ezek árnyak.. és nem az erőt akarta kiszívni belőlem, hanem az életet.- motyogja erőtlenül
-Miiiiii???- visítom
-Szerencsére időben jöttél.. és a legnagyobb szerencsénk az ,hogy ragyogsz...Nem bírják a fényt-húzza apró mosolyra ajkait.
-Még is hol a francban vagyunk...-pillantok körbe mintha látnék is valamit..
-Fogalmam sincs..de az biztos,hogy nem Erenfieldben..