24.Fejezet~ Változás

Sziasztok! Meghoztam az új részt :) Jöhetnek pozitív-negatív kritikák! Kinek mi tetszik és nem :) Ha tetszik hagyjatok magatok után nyomot :3 Jó olvasást! :*

Mire kinyitom a szemem az édes szuszogás helyett Justin hűlt helye kíván jó reggelt.
Nagyot ásítok majd zombi módra kievickélek ágyamból. Kivagyok merülve ez nem kétség, nézek tükrömbe szemem alatti sötét karikákat bámulva.
A ház úgy tűnik üres,tehát Justin tényleg lelépett Stella pedig még biztosan alszik. Nem is csodálom,szegénykém kitudja mióta... illetve pontosan tudom mióta nem aludt egy rendeset. Kopogás nélkül óvatosan nyitom ki az ajtót de  ami fogad a leg szívszorítóbb látvány számomra amit valaha is tapasztaltam.
Sietve vetem magam mellé ,s a kezébe lévő gyógyszeres dobozt kezdem vizsgálni melyből néhány szem feje mellett pergett szét. Kétségkívül tudom hogy megtalálta anyám altatóit.
-Stella!-kezdem kétségbeesetten pofozgatni hátha felébred de semmi. pulzusát vizsgálom de éppen hogy van benne élet. Azonnal a szobámba rohanok és szinte zokogva tárcsázom a 911-et. Mély levegőket veszek és próbálok megnyugodni hogy érthetően el tudjam magyarázni a mentősöknek mi is történt de ebben a helyzetben nagyon nehéz.
Úton a kórház felé a mentősöket figyelve ahogy Stella felett tevékenykednek ,egyre jobban tudatosul bennem az amit eddig nem akartam felfogni . Talán örökre elveszítem Őt úgy ahogy Megant is. Könnycseppek egymás után folynak végig az arcomon és én csak meredek rá,a szőke hosszú hajára. A csont vékony testére ami ezelőtt olyan gyönyörű volt hogy férfi és nő egyaránt fordultak meg utána és rájövök hogy nálam rosszabb barát nincs az egész földkerekségen. Cserben hagytam és ez csak tetőződött egészen addig míg az öngyilkosságba menekült. Nem ezt soha nem fogom magamnak megbocsátani.
-Kisasszony!-simít végig vállamon az egyik 30as éveiben járó magas barna hajú férfi - Kérem üljön be a vezető mellé- mosolyog rám halványan én pedig csak bólintok. Nem akarom zavarni őket a munkájukban,így gyorsan előre megyek és leülök a sofőr mellé. Telefonomat előtúrom táskámból és Justin számát tárcsázom. Mikor már az 5. hívás után sem veszi fel feladom és a soron következőt,anyát tárcsázom amire nem meglepő módon az éles sípszó válaszol.
Ryan! Hiszen még is csak a húgáról van szó... Gyorsan kikeresem a névjegyek között, mikor telefonja kicsöng mély levegőt veszek de ismét csak a sípszó...Rohadt életbe
-Ryan! Azonnal hívj vissza! Stelláról van szó! Hova a pokolba tűnt mindenki??!!! Hívj vissza! -hagyok üzenetet a rögzítőn majd fáradtan a táskámba dobom ezt az utálatos készüléket.
Mikor leparkol a mentő a kórház előtt már 4 fehér ruhás vár ránk. Pillanatok alatt körül veszik és sietve kezdik el betolni az ajtón. Én is rohanok utánuk mikor az ajtónál az egyik nővér felém fordul és megállít.
-Sajnálom de Ön nem léphet be az osztályra!-mutat rám fenyegetően,én pedig hátra hőkölök.
-Még is mi az hogy nem mehetek be? Én vagyok az egyetlen hozzá tartozója!
-Jelenleg vírusos járvány terjed az országban így az intenzív osztályra nem engedhetünk be senkit! Majd ha a kis hölgy jobban lesz és átkerül a Pszichiátriára meglátogathatja addig kérjük legyen türelemmel!- válaszomat se várva zárja rá szinte az orromra az ajtót
-Pszichiátria?????
Hát ezt nem hiszem el! Fortyogva intek le egy taxit ,s diktálom a címemet.
Ujjaimat tördelve próbálok rájönni még is hova tűnhetett el mindenki pár nap leforgása alatt. Nagyjából két napig lehettünk az Árnyak vidékén ennyi idő alatt mi a franc történhetett.
A taxi órára pillantok ,az idő pontosan 10óra 13percet mutat. Viszont a dátummal valami nem stimmel.
-Elnézést uram!-szólítom meg a sofőrt- hányadika van ma?
-Május 23.a- néz rám a visszapillantóból én pedig nagyot nyelve,összepréselt szájjal dőlök hátra a bőrülésnek.
Semmit sem értek most már tényleg. Kezdek a kiakadás szélére érni és jogosan. Nagyjából 3 hete hogy elmentünk pedig nekem egy maximum két napnak tűnt. Valami nem stimmel. Semmi sem stimmel és van egy olyan sejtésem hogy nincs is semmi sem rendben!
Kifizetem a taxit s berohanok az udvarra. Kinyitom a kocsit majd szinte körülnézve sem tolatok az utcára amit a mögöttem jövő nagy fékcsikorgással és dudálással reagál le.
De nem foglalkozom vele. A gázt taposom és a "Vadász szállásra" tartok. Válaszokat kell kapnom és nem mellesleg kell valaki akin kisírhatom végre magam. Úgy érzem minden összeomlik körülöttem és nem csak úgy érzem hanem pontosan így is van..
Már messziről észre veszem Jus kocsiját a ház előtt parkolni így még jobban oda taposok a gázpedálnak hogy minél hamarabb oda érjek. Leállítom a motort ,s rohanok is be a házba. A konyha és az előszoba is üres ugyanúgy ahogy a nappali. Ezek szerint csak egy helyen lehet.
Kettesével szedve a lépcsőfokokat sietek a szobája felé de mikor egy éles női kacarászás szeli át a csöndet megtorpanok. Justin és a lány hangja váltakozva férkőznek a fülembe. Óvatos léptekkel közelítem meg az ajtót. Nagyjából van elképzelésem arról még is mi történik oda bent de mikor hangos nyögések váltják fel a kacarászást már teljesen biztos vagyok benne.
Hirtelen teszem kezemet a kilincsre és akaratomon kívül lépek be.
-Emily! Mi a franc?!!- ugrik ki szó szerint Amyből aki hatalmas vigyorral az arcán terül végig az ágyon melyen nem rég pontosabban úgy 3 hete én feküdtem ugyanúgy az ágyhoz kötözve mint most ő. Hirtelen nem tudom mit tegyek. Sírjak vagy inkább dühöngjek?? Van rá egyáltalán okom? Hisz Justinnal nem vagyunk együtt..
-Mit keresel itt?- bámul rám érthetetlenül Justin és ez az a pont ahol teljesen elborult az agyam
-Még hogy én mit keresek itt?? Inkább te mit keresel itt ezzel a ribanccal mikor tegnap este még hozzám bújtál meg engem akartál most meg itt hemperegsz ezzel..- mutatok rá fintorogva.- Justin Bieber. A nagy boszorkány vadász aki gyűlöli a fajtánkat mert megölték a családját erre meg itt hemperegsz egyel.
-Tudod , te sem vagy különb! És csak hogy tudd ugyanúgy gyűlölöm az összes boszorkány fajtátokat mint eddig!-vigyorog a képembe mire jobb kezemmel egy hatalmas pofont keverek le neki de akkorát hogy még én sem gondoltam hogy ennyi erő van bennem.
Kezeimet ökölbe szorítom. Szinte forrok a dühtől. Ez a mai napom fénypontja esküszöm..Próbálok mély levegőt venni és lehiggadni de mikor a földről a vigyorgó Bieber pofájával találom szemben magam eluralkodik rajtam valami. Valami olyan amit eddig még sosem éreztem.Düh,harag mérhetetlen düh ,sötétség, bánat és fájdalom mind egyszerre. Nem tudok uralkodni magamon ,de őszintén?! Nem is akarok!
Bal kezemet lassan Bieber felé szegezem, az ablak kivágódik és hűvös szél söpör végig a szobán. Amy arca elsápad. Sejti mi történik és hogy mi vár rá mivel kétségbe esetten próbálja kibogozni kezeit melyen én jót kacagok,s az öv helyett amit Bieber az én kezeim közé is tekert láncokat varázsolok a helyükre.
-Mit művelsz?-lép egyet Justin Amy felé de egy mozdulattal a levegőbe emelem majd nyakát kezdem fojtogatni elmémmel.
-Ne Emily! Nyugodj meg! Justin szeret téged!- kiabál Amy mire én csak egy hatalmas vigyort húzok fel arcomra.
-Szeressen csak téged! Nekem nem kell a szeretete. Ne aggódj a túl világon együtt lehettek-kacsintok rá-Már ha fej nélkül is fogsz kelleni neki- majd egy laza kézmozdulattal eltekerem a nyakát ,s utolsó lélegzetét kifújva összepréselődik teste az ágyon.
-És most.. -lépek közelebb Justinhoz. Megakarom ölni. Csak ez az egy gondolat jár a fejemben .Bűntudat nélkül fogom megölni és soha többé nem kellesz elviselnem azt a fájdalmat amit mind azóta okozott nekem mióta megismertem. De ahogy egészen közel kerülök hozzá. A mámorító illata és gyönyörű barna szemei fogságba ejtenek . Mint mindig.
-Kérlek ne!- levegőt markolászva próbálja leszedni torkáról a láthatatlan erőt
És átfut az agyamon hogy még is miért ne?.. Megérdemli hogy életben hagyjam?? Mikor folyamatosan csak megbántott , kihasznált és hazudott nekem. Tegnap este még jó voltam ma pedig már egy másik lánnyal hempereg. Hát tényleg ennyire nincsenek érzései? Lehet így élni egyáltalán? Ha neki ment akkor nekem is menni fog! Soha többé nem akarok érezni senki és semmi iránt semmit sem. Mindent bánok amit én tettem érte, egyszerűen mindent. Egy életre elásta magát a szememben!
Elengedem torkát majd a sarokba vágom ahol a szekrényből különféle ruhadarabok hullanak rá ráadásként. Szomorúan és egyben vidáman pillantok körbe a szobán.  Megbántam e azt hogy megöltem Amyt? A válaszom nem! Egyáltalán nem. Megérdemelte ,hisz erre utazott amióta csak találkoztunk vele. Hát most megkapta Biebert utolsó élményként...
Sarkon fordulok de még mielőtt elhagynám a szobát egy pillanatra hátra fordulok. Bieber a sarokban ül szótlanul és csak bámul. Nem tudok kiolvasni semmilyen érzelmet belőle de már nem is akarok.
-Soha többé nem akarlak látni! Bárcsak hagytalak volna akkor este meghalni!- sziszegem fogaim között mire Bieber szája elnyílik egymástól és bingóóó valami érzelmet csak eltalált a két mondatos monológom. Kilépek az ajtón és hagyom hogy könnyeim elárasszák arcomat. Rohanok a lépcsőn lefelé egészen a kijáratig. Kezemet combomra támasztom és úgy zokogok tovább. Majd könnyeim letörlöm ,s az ég felé tartom karomat miközben egy akkorát sikoltok amekkorát csak bírok így kiadva a feszültségemet ami szó szerint szikrázik körülöttem . A ház ablakai egyszerre robbannak szét,s húlnak szét körülöttem az üveg szilánkjai. Fejem fölött sűrű fekete felhők gyülekeznek. Villámlás és mennydörgés kíséri őket. Úgy tornyosulnak felém mintha csak az utasításomat várnák majd az egyiket egyenesen mintha a ház előtti hatalmas fába irányítanám és az egy az egyben hosszában vágja ketté. Abban a pillanatban rájövök hogy valami megváltozott. Valami megváltoztatott vagy inkább valaki. S innentől többé semmi sem lesz a régi.